A Liberálisok nélkül állítanak közös jelöltet az ellenzéki pártok az V. kerületi időközire
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus lesz a közös jelölt, a Liberálisokat rendesen kiosztották a sajtótájékoztatón.
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus lesz a közös jelölt, a Liberálisokat rendesen kiosztották a sajtótájékoztatón.
Kocsis Mátét elszólította az országos politika, így a Fidesz frakcióvezetőjévé előlépett politikus kénytelen megválni a VIII. kerület polgármesteri posztjától. Az ellenzék baloldali pártjai az áprilisi pofonból tanulva összefogtak, és beálltak egy civil jelölt mögé. Választottjuknak, Győri Péternek nehéz dolga lesz, de ő optimista. Az neki már bőven elég, ha jelöltségével megtanulják azt a pártok, hogy együtt kell dolgozniuk.
Többen hallották a pletykát arról, képviselők kezdeményezhetik a képviselő-testület feloszlatását. Konkrét javaslat még nincs.
Drávagárdonyban, Herencsényben és Záhonyban tartanak időközi választást ma.
A kerületi polgármesterekből parlamenti képviselő lesz több helyen is, ezért ezeken a helyeken időközi választásokat írnak ki. Együttműködne az ellenzék.
Rajta kívül az egész képviselő-testület lemondott Pásztón, így új választás lesz.
Szerinte így lehetne eldönteni, hogy ki induljon a megüresedett polgármesteri székekért.
Az Opus és az Appeninn a nyitást követően 3, míg a Konzum-részvények 1,5 százalék körül estek az mfor.hu szerint.
Hat héttel az országgyűlési választások előtt sok, eddig inaktív Fidesz-ellenes választó kedvet kaphat a szavazáshoz, de csak akkor, ha az ellenzéki pártok hatékony és egységes kampányt tudnak építeni a történtekre – áll a Political Capital elemzésében.
Fájdalmas jobbegyenest kapott a Fidesz és személyesen Lázár János a hódmezővásárhelyi időközi választáson, a kormánypártnak mégis úgy kell tennie, mintha szúnyogcsípés lett volna. Ha Orbánék bedurvulnak a kudarc miatt, feltornázhatják a választási részvételt. És épp ez volt végzetes számukra Márki-Zay Péter győzelménél.
Egy minipárt jelöltje nem tudta megszerezni a szükséges ajánlásokat, három jelölt viszont igen. Köztük van a megtévesztő külsőségekkel kampányoló egyik független jelölt, aki a baloldali szavazók körében kelthet megosztottságot.
Már négyen indulnak a február 25-i időközin. Most a Hajrá, Magyarország! Párt állt rajthoz.
Kamerarendszert telepítettek Márki-Zay Péterék utcájába, miután a közgazdász és villamosmérnök végzettségű férfi a Facebook-oldalán jelentette be, hogy független jelöltként indul Hódmezővásárhely megüresedett polgármesteri székéért. A Közbeszerzési Hatóság oldalán böngészhető dokumentumban azonban nem tesznek említést arról, hogy valaha is tervben lett volna a beruházás azon az utcasarkon, ahol a képviselő is lakik.
Hódmezővásárhelyen az előző városvezető halála után kellett időközi választást kiírni, az országgyűlési választások előtt néhány héttel össze is állt egy független jelölt az ellenzék.
A menekültbotrány miatt lemondott Fülöp János nagy fölénnyel győzött.
A kormánypárti Dalos Attila nyerte a solymári hatos választókerület időközi választását, pedig Kárpáti Zsuzsanna mögött ott volt az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum és a Liberálisok is, a Jobbik pedig nem indított jelöltet.
Pusztai-Csató Adrienn korábban fideszes aktivista volt, később mégis függetlenként mérette magát Szentistván időközi választásán, Tállai András választókerületében. Ekkor kezdődtek a problémák.
Néhány nap szereplés után, de még a januári jelöltállítás előtt visszalépett Mag István, aki korábban függetlenként indult volna a februárban esedékes időközi polgármester-választáson. Azt írta, "nem volt külső ráhatás", ugyanakkor a 444 szerint Facebook-oldaláról minden korábbi (és így a jelöltséggel kapcsolatos) posztja is eltűnt.
A műszaki végzettségű Mag István azt írja magáról nyilvános adatlapján, hogy egy "átlag" városvezetőnél szerinte nagyobb rálátása van a nagy beruházásokra. Indulását csütörtökön jelentette be.